Nana&Seth - könyvesbolt

Igazából fogalmam sincs mit terveztem mára. Csak annyit tudok, hogy a főnököm volt olyan bunkó, hogy felkeltetett hajnalok hajnalán, mert ő nem tudott aludni, és úgy gondolta jó lesz, ha tartunk egy megbeszélést. Holott nemrég jöttünk haza New Yorkból, ahol elintéztünk pár ügyet, és úgy nézett ki lesz egy kis nyugalmunk, amint visszajövünk a szigetre, de úgy látszik, ő soha nem nyugszik. A kis megbeszélést követően, még a szexuális igényeit velem akarta kielégíteni, de alapjáraton is ideges voltam, amiért felkeltett, egy jó nagy pofont kapott, ahelyett, hogy aláfeküdtem volna. Most lehet, hogy munkanélküli lettem, de kicsit sem hat meg a dolog. Kellett neki felébresztenie. Különben is.. bárhol össze tud szedni egy kurvát, nem értem miért mindig velem akar lefeküdni. Nem is akarok erre gondolni, csak megint felbosszantom magam rajta.

Eljöttem a könyvesboltba, remélve, hogy itt nyugalmam lesz egy kicsit, a sok könyv között, ahol csönd van, mint egy üres könyvtárban. Bár nem tudom, hogy miért is vártam ezt, hiszen egy könyvesbolt teljesen más, mint egy könyvtár. A könyvtárban ott van egy öreg nő, aki mindig pisszeg, és rászól az emberre, akárhányszor csak megmukkan. A könyvesboltban meg inkább az van, hogy szalad utánad egy egérke hangú, szürke vézna kis nő, aki azt sem tudja hol áll a feje, és folyton megkérdezi, hogy segíthet-e. Mogorván leráztam, mert baromira nem érdekelt mit akar mondani, és inkább elmerültem a kedvenc szerzőim legújabb könyveinek megismerésében.

Kiskoromban a szüleim nagyon sokat foglalkoztak azzal, hogy jól nevelt legyek. Rengeteget olvastak nekem, amíg én magam nem tudtam, aztán meg egy egész könyvtárat felhalaztak azokkal a könyvekkel, amiket csak a kezembe akartam venni. Rengeteget olvastam, és sokat tanultam az olvasás által, ezt beismerem. Még most is szeretek néha leülni egy kötettel, meg egy forró kávéval, és csendben, egyedül olvasni.

Már ki is választottam két példányt, amik nagyon megtetszettek – nem csak a borítójuk miatt, és éppen kifordultam a krimik sorából, amikor valaki nekem jött. Tipikus. A két könyv egyből ki is esett a kezeim közül, és nagyot puffant a földön, és meg is jelent a szürke kis nő, a nagy szemüveg mögött, de egyetlen csúnya pillantás is elég volt, hogy visszahúzódjon a pultja mögé, mint egy ijedt kisgyerek.

- Basszus, vigyázhatnál jobban. Más emberek is vannak itt rajtad kívül. És nem szeretném összetörni magam – magyarázom ingerülten, miközben leguggolok, hogy felvegyem azokat a nyamvadt könyveket. Szerencsére nem kell egyiket sem kicserélnem, mindkettő megúszta. Csak az én mellem fáj..

- Jézusom, fejezd már be, te idióta, gazdag, elkényeztetett barom, mielőtt kapsz egy pofont – mondom neki ingerülten. Így is rosszul indult a napom, nem hiányoznak még bele ilyen szerencsétlen, idióta emberek is, akik csak még jobban felbosszantanak. Én meg persze tudom szidni, hiszen az unokatestvéremmel kisebb korunkban rengeteget veszekedtünk egymással. De azt legalább élveztem, amikor még kicsi voltam. - Téged a szüleid nem tanítottak meg viselkedni?

Egyébként én személy szerint imádom a szüleimet. Nagyszerűen neveltek, mindent megkaptam, de azért kicsit zavart, hogy mindig odafigyeltek rá, hogy mit mondok társaságban, hogy hogyan nézek ki, hogy kikkel barátkozom, hogy mit olvasok, mit veszek fel, és hogy-hogy tanulok, vagy milyenek az eredményeim a suliban. Ugyanakkor ez jól is jött nekem, hiszen ezért vagyok olyan, amilyen. Jó állásom van – más kérdés, hogy milyen a főnököm – elég pénzt keresek, választékosan beszélek, és kicsit sincs szükségem mások támogatására. Elmondhatom, hogy erős, független nő vagyok. És imádom az lenni.

A párkapcsolatok terén mindig kicsit.. nem is tudom hogy tudnám elmagyarázni. Semmi olyan nincs benne, mint hogy megkérdőjelezhető a szexualitásom, vagy, hogy nekem csak egyéjszakás kapcsolataim voltak. Mert én nem olyan nő vagyok. Éppen ellenkezőleg. Mindig, amikor megismerek valakit, abba teljesen beleesek. Aztán amikor az illúziónak vége, teljesen el vagyok keseredve, hogy ez mégis hogy történhet meg velem. Talán ezt csak ki kéne nőnöm, de talán így lesz ez velem egészen életem végéig. Vagyis nem egészen a végéig, hiszen remélem, hogy valaki mellett fogok meghalni. Azt pedig biztosan szeretni fogom, hiszen nagyon könnyen beleesek az emberekbe.

- Tanulj meg viselkedni, és aztán beszélhetünk, tahó… - mondom kicsit sem kedvesen a srácnak, amelyik majdnem elgázolt, mikor kifizettem a könyveimet, és a kis tasakkal a táskámban indulok kifelé a boltból. Szándékosan meg akarom várni, hogy ő húzódjon el előlem, ha már ilyen idióta tuskó volt pár perccel ezelőtt. Nem tudom.. őt a szülei nem tanították jó modorra? Hogy hogyan kell viselkedni a hölgyekkel? Bár lehet, hogy egyszerűen csak nem ragadt meg abban a diónyi kis agyában. Szerintem inkább ez itt a gond. Nem a szőkeségre fognám, hiszen az én hajam is szőkén pompázik, mégis van annyi eszem, hogy úgy viselkedek, ahogy illik. Most lehet, hogy egy kicsit túllőttem a célon, de különben is rossz kedvem volt. Ha délelőtt nem kell túlélnem egy szexuális zaklatást, és nem keltenek fel, akkor biztosan a lehető legudvariasabban viselkedtem volna. Illetve.. dehogy. Hiszen csak a tárgyalóteremben vagyok olyan tündérke. Az életben sokkal inkább realistának mondanám magam.

Félelmetes belegondolni, hogy olyan emberek is élnek a földön, mint ez a srác, akivel találkoztam. És akkor még csodálkoznak, hogy mennyire elromlott ez a világ, és hogy milyenek a mai fiatalok. Pedig ez csakis annak köszönhető, ahogy a szüleik nevelik őket. A technika vívmányainak világába már beleszültünk, de persze ezek használatát is egyszerűen meg lehet vonni valakitől. Ennek pedig ma már az-az eredménye, hogy a társadalom nem fogad el olyan embereket, aki nem értenek a számítógéphez, vagy nem tudják használni a telefont. Nem mondom, hogy én tökéletes anya leszek, és hogy az én gyerekem majd felnőttként olyan ember lesz, akit mindenki követni akar, és olyan akar majd lenni, mint ő, és megváltja a világot. Egyelőre abban sem vagyok biztos, hogy én egyáltalán gyereket akarok. Egy ilyen világba felesleges újabb gyereket szülni. Már így is túl sokan vagyunk ezen a bolygón.

Örülök neki, hogy végre kiszabadulhatok abból a könyvesboltból. Amikor bementem oda, még megnyugvást jelentett a délelőtt történtekhez képest, de onnantól kezdve, hogy összeütköztem… illetve inkább nekem jött az a tapintatlan tuskó, tele lett minden negatív energiákkal. Amiben egyesek szerint butaság hinni, de néha érezhetően ott vannak. Például néha az emberekből is árad – egyes emberekből állandóan. Én meg hiszek is benne. Butaság, tudom, de én akkor is hiszek benne.

Kicsit tanácstalanul indulok neki az utcának, fogalmam sincs hova mehetnék. Csak ne vissza a hotelbe. Nem szeretek hotelben lakni. Csak azért, mert mindig azt az érzést kelti bennem, hogy nekem innen el kell mennem, mert ez nem az én otthonom. Ha tényleg kirúgnak, majd keresek egy lakást, és itt maradok Hawaii-n. Szeretném én Spanyolországot is, ha visszamennék, de Hawaii valahogy… különlegesebb? Igazából semmi extra nincs benne, csak nagyon szép ez a sok sziget. És talán ez fog meg benne a legjobban. Hogy a szigetek közül mindegyik kicsit más. Bár ezt az otthonomról is elmondhatom, hiszen minden szeglete kicsit más. De itt nekem mégis különlegesebb. Akkor is, ha távol van mindentől, és mindenkitől, akit eddig ismertem.

Fogalmam sincs merre vittek a lábaim, de egyszer csak egy parkban találom magam, egészen közel a tengerparthoz, éppen csak pár méterrel van a kis park alatt. Biztos vagyok benne, hogy még egyszer nem fogom ilyen gyorsan megtalálni. Már ha elindulok megkeresni. De azért elég békés helynek tűnt, tele zöld fákkal, és csodaszép virágokkal. Az egész olyan szép volt, tele pozitív energiával. Ez hiányzott most nekem. Leültem az egyik padra, hogy ne csak álldogáljak ott, a kis ösvény közepén, mint valami szellemi fogyatékos, hanem nézzek is ki valahogy, miközben ebben a parkban töltöm az időmet. Ahol ültem, csodálatos volt a kilátás. Nem is tudom miért nem kerestem egy ilyen helyet korábban is. Mint egy kis sziget a szigeten belül. Ami kicsit csavaros megfogalmazás, de akkor is így volt. Sóhajtva kinyújtottam a lábaim, és… vártam az Isteni csodát, vagy nem is tudom. Jól esett ott ülni. Igazából még csak most figyeltem fel rá, hogy megcsikordul mögöttem a kavicsos utacska. Hátranéztem, és.. – Basszus, ne mondd már, hogy követtél…