activate my heart - szörfbolt -josh & ben

Immáron, öt percen belül állapítom meg, hogy a szokottnál is döglesztőbb a meleg. Mindezt úgy, hogy itt ülök a pult mögött és lehunyt szemmel élvezem, a maximális fokozaton működő asztali ventilátor kavarta, aprócska szellőt. Igen, szellőt, mivel a piacon vettem még anno 1968 nyarán és le volt árazva, körülbelül annyiba került, mint egy kiló krumpli, ami igencsak olcsó és egész jó vételnek tűnt… csak tűnt. Mert nem az. Azt hiszem, ugyanezt a teljesítményt érném el, ha egy magazinnal legyezném magam. A különbség, mindösszesen csak annyi, hogy nem rohad le a kezem. Joggal kérdezhetné az ember, hogy akkor miért nem szereltetünk be klímát az üzletbe. A válasz pedig az, hogy tessék, ott van fent az a kis fehér hideget okádó szerkezet, csak nem működik. A szerelő, pedig már négy napja ígérgeti, hogy „holnap délután” jön. Én pedig türelmesen várok és várok.
Csingiling. Az ajtóra felszerelt kis csengő megszólal, amikor valaki épp belép az üzletbe. Mivel a kedves munkatársam épp most vette ki az ebédszünetét, ezért kénytelen vagyok én ellátni minden egyes feladatot, ami igazából három ember dolga lenne. Nem is akarom részletezni, hogy mennyire nem szeretem az ilyen helyzetet. Normális esetben, csak itt kellene ülnöm ezen a széken, ami egy fél óra ülés után, teljességgel alkalmatlan arra, hogy az ember tovább maradjon a seggén, és bepötyögni a gépbe, hogy 2x450 majd letépni a blokkot, elrakni a pénzt és visszaadni azt, amit, ha többet adtak.
- Elnézést, a waxokat merre találom? – kicsit sem barátságos morgás hagyja el a számat, miközben továbbra is csukva tartom a szememet és a bolt hátsó részébe mutatok.
- Menj egyenesen azon a soron et voilá, ott vannak a végén – magyarázom el, hogy merre is találja a waxot – és egyébként, nem nézem el.
Áldom az Istent, hogy ma nincs nagy forgalom. Már végeztem három Marvel képregénnyel és megettem egy egész zacskó fánkot. Egyedül. Egy cseppnyi bűntudat nélkül. Pedig, még csak nem is az enyém volt. De ez még jobban felemelő érzés, hogy olyat ettem, amiért fizetnem sem kellett. Hallom, ahogy léptek közelednek felém és cseppet sem kedvesen rakják le a pultra a tégelyt. Lassan kinyitom a szemem.
- Kettő dollár lesz, plusz még egy cent, mivel megzavartad a nyugalmam – a lehető legédesebb mosolyomat lövellem a szőke leányzóra, aki a maga módján egész csinos, már akinek bejönnek azok, akik ennyire vékonyak. Az arca viszont szép, főleg azok a kis aranyos szeplők.
- Azt hiszem, inkább örülj, hogy nem teszek panaszt, amiért ilyen gyatra volt a kiszolgálás, Benji – felvont szemöldökkel nézek rá, hogy honnan tudja a nevemet. Végül leesik, hogy egy idétlen kis névjegytáblát tűzettek a mellkasomra, amin ott virít a „Miben segíthetek? Benjamin” felirat. Hatalmas hülyeségnek tartom, de az én véleményemet, mindig mindenki leszarja, úgy, hogy nem különösebben foglalkozok vele.
- Szóval, akkor még nekem kellene hálásnak lennem? Elnézést kérek, hölgyem – elrakom a pénzt a kasszába és beledobok egy kis reklámpapírt a zacskóba, majd átnyújtom neki, mire vág, egy nem tudom hova rakni vigyort, és kilibeg. Csodálatos. Újból egyedül vagyok, a ventilátorom társaságában. Kedvem lenne kirakni a ZÁRVA táblát az ajtóra, hogy senki se zavarjon. Kibújok a pólómból, hátradőlök a székben, a lábaimat felpakolom a pultra és az ölembe veszem, a kis hűsítő szerkezetet. Egészen addig, amíg újból meg nem szólal a csengő. De, most nem érdekel, senki sem zavarhat meg. Vagyis…egy valaki igen, de ő valószínűleg a hűvös szobájában fekszik az ágyon és…rám gondol.
.